Ugyanaz a szerelem? Párkapcsolati erőszak az LMBTQI közösségben workshop
A Pride hónap keretei között megrendezésre kerülő ,,Ugyanaz a szerelem? Párkapcsolati erőszak az LMBTQI közösségben" c. képzésünk a Háttér Társaság és a Nőkért egyesület Feminizmus 101 eseménysorozatának utolsó alkalma. Workshopunkon egy tabutémával kapcsolatban szeretnénk diskurzust kezdeményezni, ami nem más, mint az LMBTQI közösségen belüli párkapcsolati erőszak jelenléte, valamint megelőzésének lehetőségei. Az alkalmon bemutatjuk a feminizmus párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos állításait, ezek LMBTQI közösség számára fontos tanulságait, valamint átbeszéljük azt is, hogy azonos nemű/queer emberek közötti párkapcsolatok esetében mikkel szükséges kiegészíteni a meglévő, elsősorban heteró párokra érvényes megközelítéseket. Beszélni fogunk a heteronormatív dinamikák párkapcsolati erőszak kialakulásában játszott szerepéről és felülírásának lehetőségeiről is. Az alkalmon bemutatjuk a feminizmus párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos állításait, ezek LMBTQI közösség számára fontos tanulságait, valamint átbeszéljük azt is, hogy azonos nemű/queer emberek közötti párkapcsolatok esetében mikkel szükséges kiegészíteni a meglévő, elsősorban heteró párokra érvényes megközelítéseket. Beszélni fogunk a heteronormatív dinamikák párkapcsolati erőszak kialakulásában játszott szerepéről és felülírásának lehetőségeiről is.
Mi már nagyon várjuk, hogy találkozzunk veletek!
Időpont: 2026.06.22.17:00-20:00
Helyszín: Budapest belváros, pontos cím az esemény hetén emailben
A program regisztrációköteles, regisztráció az alábbi linken:
https://forms.gle/fJcvWLwH6sHaxhPJ7